A szobrok, valamikor a család tulajdonát képező valóságos tárgyak dekonstrukciója során öltenek formát. A férfi táska valamint a női táska részletei egymáshoz való terjedelmi viszonylatukban szerepelnek a kompozíciókban, a fa struktúrája és a homoké a bőr tapintási érzetét ellentétezi és együttest alkot vele. A ready-made fémrészek a szoborban funkció-vesztetté válnak, de megőrzik a használó kezével való kapcsolat-jellegüket, így jelentős kompozíciós alapponttá válnak. Az új táskaszobrok tükrözik az idő múlását az elemek elhasználódása által, az egykori használó személyes történetére emlékeztetnek és a környezetre, amelyben az élt.