CV / Sajtó

ÖNÉLETRAJZ

1. Életrajzi adatok
1.1.Név : Kocsis Keresztnév : Rudolf
1.2.1963 Május 29-én született Kisjenőn, Arad megye
1.3.Családi állapot : Nős
1.4.Gyermek : Kocsis Rudolf, született 1988.

2.Középfokú tanulmányok: 1973-1977 Zene és Képzőművészeti Gimnázium, Arad,
1977-1981Pedagógiai Gimnázium, Képzőművészeti szak (grafika), Arad,
Érettségi bizonyítvány : Pedagógiai Gimnázium, 1981, júniusi vizsgaidőszak, rajzoló- diszítő szakma.

3.Egyetemi tanulmányok: 1984-1988 George Enescu Képzőművészeti Akadémia, Iaşi, államvizsga 1988, 2002 DLA (Doctor of Liberal Arts) - Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar,

Képzőművészeti Mesteriskola DLA-képzés, Mester: Bencsik István szobrászművész – professor emeritus 4. Fő szak: Szobrászat-Restaurálás-Rajztanár.

5. Művészeti szervezetek tagja: 1991-től tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének, 1995-től tagja a Párizsi székhelyű Nemzetközi Képzőművészek Szövetségének(A.I.A.P.),

6. Szakmai tapasztalat: 1988-1990 Képzőművész a „Márvány” vállalatnál, Piski,
1990 Grafikus egy kereskedelmi vállalatnál, Arad, 1990-1998 Szobrászat-rajz tanár a „Sabin Drăgoi” Művészeti Gimnáziumba, Arad, 1996-1999 Óraadó tanár a Nyugati Egyetemen-Művészeti Kar-Szobrászat Szak, Temesvár, 1999 végleges egyetemi adjunktus, 2008 egyetemi docens a Nyugati Egyetemen-Művészeti Kar-Szobrászat Szak, Temesvár.

7. Dijak: 1985 Képzőművészeti egyetemisták seregszemléje - II díj - Brassó, 1987 Képzőművészeti egyetemisták seregszemléje - I díj - Marosvásárhely, 1987 Egyetemista alkotótábor Slănic-Moldova - I díj - Bakó, 1999 Romániai Képzőművészeti Szövetség szobrászati díja az 1998-as évre - Bukarest, 1999 az „ART” alapítvány szobrászati díja - Konstanca, Románia, 2000 Aradi Képzőművészeti Szövetség kisplasztikai díja, 2005 XXXIV Alföldi Tárlat-Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának díja.

8. Kiállitások:
8.1.Egyéni kiállítások: 1988 „Trianon„ galéria-Iasi, 1990 „Arta” galéria-Arad, 1991 Symbole „Ildikó Risse” galéria-Wessling(N), 1993 „Helios” galéria-Temesvár, 1993 U.A.P. galéria-Nagyvárad, 1994 Képtár(Művészeti Múzeum)-Sepsiszentgyörgy, 1995 Magyar Köztársaság Kulturális Központja-Bukarest, 1996 Nyomok „Delta” Nemzeti galéria-Arad, 1996 Szlovák Intézet-Bukarest, 1997 A giccs újbóli felhasználása „First” galéria-Temesvár, 1999 Erkel Ferenc Múzeum – Dürer terem – Gyula(M), 2001 Galeria 28 – Temesvár, 2002 „ Melnikow” galéria – Heidelberg(N), 2004 Tárgy és szobrászat, Triade galéria – Temesvár, 2004 Találkozások, Szlovák Intézet – Budapest, 2005 Kontrasztok, Corvin János Múzeum – Gyula, 2006 Jankay galéria – Békéscsaba, 2006 Mű-Terem galéria – Debrecen, 2007 Nyomatok, Calina Galéria – Temesvár, 2008 Arad ART 2, Pécsi Galéria, 2009 3xArad, Pilseni Galéria, 2010 Kapcsolatok, Mezőtúri Galéria.

8.2. Csoportos és közös kiállítások: 1988-1989 Megyei szalon – U.A.P. galéria –Déva, 1988 Aradiak kiállítása Zrenjanin(YU), 1989 A fa kifejező ereje-U.A.P. galéria-Déva, 1990-1998 Téli szalon „Delta” galéria-Arad, 1990 Aradiak kiállítása-Békéscsaba(M), 1993 Fondazione Sinaide Ghi kiállítás-Roma(O), 1994 100 X kiállítás –U.A.P. galéria-Marosvásárhely, 1994 „Csoport 81” kiállítás-Román Kulturális Központ-Bécs(A), 1995 „ A fa „ III.kiadás „Delta” Nemzeti galéria-Arad, 1995 Vallomások a vonalról – „Vigadó” galéria-Budapest(M), 1995 Oriens 95 –Békéscsaba(M), 1997 Aradiak kiállítása-Kaposvár(M), 1997 Aradiak kiállítása-Nagyvárad-Kőrösvidék Múzeum, 1997 Reşita ’97- Nemzetközi Művészeti Szalon, 1997 Pro Arte bánáti szalon-Művészeti Múzeum-Temesvár, 1998 Reşita ’98-Nemzetközi Művészeti Szalon, 1998 Aradiak kiállítása-Mária templom-Rimini(O), 1998 Közép Európa „Fényműhely” Egyesület-Óbudai pince galéria-Budapest(M), 1998 Aradi szalon-Arad, 1999 A „Tizek” csoport kiállítása-Román Kulturális Központ-Budapest(M), 1999 A temesvári Művészeti Kar tanárainak kiállítása-Román Kulturális Központ-Budapest(M), 2000 „Szertartás a földért”-Falu Múzeum-Bukarest, 2000 Aradiak kiállítása-Werkstattgalerie-Heidelberg(N), “Itinerance “ Espace Belleville – Párizs(F), 2002 „ Homunculus” Melnikow galéria – Heidelberg(N), 2003 „Madonna” Melnikow galéria – Heidelberg (N), 2004 Szobrászat 40, UAP galéria – Kolozsvár, 2006 Anyaság az élet forrása, Művészeti Múzeun-Temesvár, 2007 Absztrakt jel, Román Kulturális Intézet – Budapest, 2007 Jelzések, Helios galéria - Temesvár.

8.3. Országos kiállítások: 1988 Szobrászati és Festészeti Biennálé-Dalles-Bukarest, 1989 Kisplasztika Biennálé-„Arta” galéria-Arad, 1991 Bronz Kisplasztikai Biennálé – „Orizont” galéria-Bukarest, 1991 Médium 2 –Sepsiszentgyörgy, 1992 A Föld – Művészeti Múzeum-Temesvár, 1992 A ’80-as évek művészete – Művészeti Múzeum-Arad, 1994 Art Unlimited k.f.t.- Művészeti Múzeum –Arad, 1994 Medium 3 –Sepsiszentgyörgy, 1994 01010101…exhibition -Román Paraszt Múzeum-Bukarest, 1994 A nyúl kiállítás- Magyar Köztársaság Kulturális Központja-Bukarest, 1995 Országos Rajz Biennálé- „Delta” Nemzeti galéria-Arad, 1996 Országos Kisplasztikai Biennálé- „Delta” Nemzeti galéria-Arad, 1997 Országos Rajz Biennálé- „Delta” Nemzeti galéria-Arad, 1997 Mozgás szabadság kiállítás –Művészeti Múzeum-Beszterce, 1998 Országos Kisplasztikai Biennálé-„Delta” Nemzeti galéria-Arad, 1998 Om – Men – Ember – megyei Múzeum-Beszterce, 1999 Országos Rajz Biennálé –„Delta” Nemzeti galéria-Arad, 2000 Országos Kisplasztikai Biennálé –„Delta” Nemzeti galéria-Arad, 2001 Nemzetközi Raiz Biennálé – Delta galéria- Arad 2002 Országos Kisplasztikai Biennálé –„Delta”galéria-Arad, 2003 Nemzetközi Raiz Biennálé- „Delta” galéria-Arad, 2004 Nemzetközi Kisplasztikai Biennalé- Delta galéria- Arad, 2005, 2007 XXXIV Alföldi Tárlat – Békéscsaba.

8.4. Nemzetközi kiállitások: 1991 I. Nemzetközi Grafikai Biennálé –Győr(M), 1993 I. Nemzetközi Miniatűr kiállítás –Stockholm(S), 1993 II. Nemzetközi Grafikai kiállítás .Győr(M), 1993 Nemzetközi Szobrászat Biennálé- Toyamura(J), 1994 III. Nemzetközi Szobrászraiz Biennálé – Budapest(M), 1994 II. Nemzetközi Miniatűr kiállítás –Stockholm(S), 1995 XII. Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé-Murska-Sobota(SL), 1996 XII. Nemzetközi Rajz Biennálé- Cleveland(GB), 1997 V.Nemzetközi Fiatal Tehetség Triennálé – Charleroi(B), 1998 Nemzetközi Mini-Print Triennálé- Tokio(J), 1998 Nemzetközi Telefax kiállítás –Kaposvár(M), 2001 Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé – Sharjah(Arab Emirátusok), 2001 I. Kisplasztikai Triennálé – Murska Sobota(SL), 2002 Nemzetközi Mini-Print Triennálé- Tokio(J), 2003 Nemzetközi kisgrafika kiállítás, Unu galéria Temesvár, 2004 Nemzetközi szobrászati Quadriennálé – Riga, 2006 Eastern Neighbors - Nemzetközi kiállítás, Cultural Center Babel, Utrecht (NL), 2007 Kortárs román szobrászat, Ianchelevici Múzeum – La Vallonie (B).

9. Kiadványok: 1997 Nyomok katalógus megjelenése(tárgy szobrászat)-Idea Print- Kolozsvár, 1998 A kétnyelvű román-szlovák Sunt pata de sânge – Som krvavá skvrma verses kötet illusztrálása, Editura Societăţii Culturale şi Ştiinţifice „ Ivan Krasko „- Nagylak, 1999 A Részletek katalógus megjelenése(szobrászat)- Idea Print – Kolozsvár, 2002 Tárgy és szobrászat , Idea Editură , Kolozsvár, 2003 Obiectul si Sculptura, Triade alapítvány, Temesvár, 2003 Kocsis Rudolf A tárgy megjelenése a 20. század avantgárde művészetében, Zempléni Múzsa, 5-15 old. augusztus.

10. Kiállitások rendezése: 1995-1998 A Kisplasztika és Rajz Biennálé szervező bizottsági tagja – Arad, 1998, 2000 A Kisplasztikai Biennálé Zsűri tagja – Arad, 1998 Aradiak kiállítása Riminibe-szervező- Olaszország, AradART Pécsett-szervező.

11. Megemlítés szakmai kiadványokban: 1991 „ Arta „ folyóírat (Angel Judit kritikai szöveg) – 30-31 oldal, 2-es szám, 1996 „Culoare si Formă” monográfia, Horia Medeleanu kritikus-Mirador kiadó-Arad, 1998 „Enciclopedia Artiştilor Români Contemporani” II. kötet –Alexandru Cebuc, Vasile Florea és Negoiţă Lăptoiu- 101 oldal-Arc 2000 kiadó-Bukarest, 1998 „A képzőművészet szellemterében” –Szilágyi András- 145-146 oldal –Békéscsaba(M), 1999 Május „Új művészet” folyóírat- 40 oldal(M), Kortárs magyar művészeti lexikon II., 418 old., Enciklopédia Kiadó, Budapest-2000, AradART 2001, 48-50 old., Mirador Kiadó, Arad-2001, Dictionar al artistilor contemporani din Banat – Ioan Iovan, 119-121 old., Brumar Kiadó-Temesvár, 2003, Arhitext design – folyoirat (Raluca Olga Dumitru), 51-53 old., február 2003, 2006 December “Új művészet” folyóirat 48-49 old.

12. Részvétel táborokban, művészeti szimpozionokon:
12.1. Az országban: 1985 Egyetemista gyakorlat(fa – kő) – Scânteia- Iaşi, 1985 Országos Egyetemista alkotótótábor(fa) – Görgény- Marosvásárhely, 1986 Egyetemista gyakorlat(fa) – Dumbrava- Iaşi, 1986 Országos Egyetemista alkotótábor(fa) – Tusnád-fürdő – Hargita, 1987 Egyetemista gyakorlat(fa) – Cotnari- Iaşi, 1987 Országos Egyetemista alkotótábor(fa) – Slănic-Moldova- Bakó, 1996 Nemzetközi szobrászati tábor(kő) – Clujana Kórház –Kolozsvár.
12.2. Külföldön : 1996 Szobrászati tábor Zalkod-i nyár (kő)- Zalkod(M), 1996 Nemzetközi Faszobrászati Szimpozion – Lenti(M), 2000 Nemzetközi Kőszobrászati Szimpozion „ L’art pour L’sante” – Dudince(SK), 2002 Nemzetközi Alkotótábor Selye, 2006 Nemzetközi alkotótábor - Békéscsaba.

13. Monumentális művészeti alkotások: 1992- „Pieta” – kő – római katolikus templom - Szapárliget – Arad, 1994 - „Moise Nicoară” – bronz – Arad, 1996 – „Jel” – kő – Kolozsvár , „Legenda” – kő – Zalkód – Magyarország, 2000 – „Részlet” – márvány – Dudince – Szlovákia, 2002 – Csiky Gergely- műkő- Csiky Gergely Iskolacsoport-Arad, 2003 - 200 éves a szlovákok letelepedése Nadlakon, bronz plakett, Evangélikus templom Nadlak, 2003 – Triade jel, márvány, Triade alapitvány szoborparkja, Temesvár, 2004- Az aradi Szabadságszobor restaurálása (gránit talapzat).

Călin Dan
Most 30 esztendeje, hogy KR-fal találkoztam, egy kurátoriális projekt keretében, amelyet a bukaresti Kortárs Művészeti Központ igazgatójaként vezettem. A terv célja a művészek és a közönség közötti interakciók új módozatainak felkutatása volt, egyes új kapcsolatok kiépítése által a megszokott művelődési hálózatokon kívül álló közösségekkel. Rudy egy rövid utazásra vitt szapáryligeti, Arad megye, szülőházába, a síkságnak abba az övezetébe, amely Románia nyugati részét és Magyarország keleti peremét egy földtani és művelődési folyamatosságba köti. A kiszállás azonnali célja azokkal a személyekkel való találkozás volt, akik művészi beavatkozása, közbelépése témáját szolgáltatták – három idős asszony, akik egy ideig falvédőhímzéssel foglalkoztak. A falvédők a 19. században a falusi és a városi munkásrétegek körében a vizuális kifejezés rendkívül népszerű közegei, eszközei voltak. Képvilágukat az ölelkező párok, a férjüket terített asztallal váró menyecskék, szerelmes vadgalambok, nyuszik és boldogan ugráló báránykák képezték – valamennyihez naiv, csacska rímes versikék társultak, amelyek a házasság és a munka erényeit hirdették. A falvédők főként a konyhát, a háztartás jelképes és működési központját, díszítették, s szerepük túlsúlyban emlékezés-könnyítő volt, egy hagyományos társadalom értékeiként megismételt újraérvényesítése.

Rudy ezeket a textiltárgyakat bizonyos művészi beavatkozások alapanyagaivá változtatta, amit saját gyermekkora újrafölkeresésének érzelmi sürgössége és önmeghatározásának intellektulás szükségessége egyaránt motivált. Szimultán azonosulása a nagyapa gyámkodó alakjával és a falusi nőiesség jellegzetes látványképével (a kétneműsítés stratégiának az volt a hivatása, hogy eljárása jelképi önállóságát hangsúlyozza) képezte azt a módozatot, amely által KR kezdettől fogva az identitás – Közép- és Délkelet-Európában s különösen a posztkommunista országokban oly érzékeny – témájának összefüggés-rendszerébe helyezte magát.

KR nemcsak művészként, hanem emberként is ahhoz a művelődési konglomeratumhoz tartozik, amelyet Mitteleuropának nevezünk még. Esetében fontos az utóbbi kifejezés, mivel a város, a falu és a természet viszonya Mitteleuropa építményének egyik kulcselemét képezi. A peremövezetektől eltérően, itt a természetből az építménybe való átlépés nem traumás, amíg a falu és a város közötti különbségek inkább lépték-, mint szerepbeliek. Ez egy olyan művelődési konstrukciót jelent, ahol a hagyományok megbecsülése és a kényelmes élet kultusza tartós és folytonos, akárcsak egyfajta illemtani kódex az emberközi kapcsolatokban.

KR művészi és személyes világa ehhez a környezethez tartozik, amely határokon átnyúlóan működik, a jóérzés egyfajta, a politikumon kívül elhelyezkedő, föderalizmusában. S ha már a határt említettem – Rudy mindenkor a művészet gyakorlásának és a szülők gazdaságában végzett munka kötelezettségei között ingázott, miként a műterem és a művészeti iskolai oktatói felelősségek, elvárások között is, mindenhol rendszerető összpontosítással vértezve fel magát. Az élet és munka, a forma és cselekvés, a lét előrelátható és meglepő aspektusai közötti folyamatosság – a közép-európai szellemi térség egy másik dimenziója.

KR eljárásmódját a mesterség imádata, a jól elvégzett dolgok agyafúrt viszonyát eredményező lassú történelmi folyamatok bűvölete jellemzi. Az öntörvényű szobrászattól a műemlékek restaurálásáig, „falun” épített háza részleteitől növendékeinek a mesterség buktatói közötti átvezetésének módjáig, Rudy a tapintható hagyományhoz való tartozásának és kötődésének természetességével mozog. Ön-elmélkedő és önkritikus ez a magatartás, KR állhatatosan újra meg újra eszmecserék tárgyává tesz módozatokat, amelyek révén egy megváltozott társadalmi-politikai közegben a múlt értékei még – s milyen mértékben? – érvényesíthetők. KR cselekedeteit kifinomult aktivizmus erősíti, amely egy szerény pedagógiára – a személyes példára – támaszkodik. Kiméretű szobrai a paraszti egyházművészetre emlékeztetnek, amelyben a művészettörténet nagy példái emberi léptékűvé egyszerűsödtek. A pop-art-os jegyeket viselő „hiper-realista” tárgyai egy másik, közeli múlthoz tartozó családi leltárt állítanak a figyelem központjába, s nemcsak nosztalgiával telten, hanem jó adag humorral is.

Végül, a bor. KR családjának életében, létében fontos tényező a bor. A gazdálkozó nagyapától a művész-unokáig a borkészítésnek kettős – gyakorlati és jelképes – jelentősege volt és van. Az emberközi cserekapcsolatok tisztán hedonista élvezetéért munkába fogják a szölészet révén a természetet (talaj, éghajlat), az épített világot (borpince) és a társadalmi gyakorlatot. A bor egyaránt cselekvést és elmélkedést jelent; az ízleléshez és a tekintethez szól bizonyos beszélgetési és eszmecserei szertartások katalizátoraként szolgálva. A művészi gyakorlat és a bortermelés a civilizáció fokmérői, és jó jel, ha intézményesített tettként vagy egyéni kezdeményezésből a kettő összekapcsolódik. KR megértette ennek a hétköznapi értékek és a történelmi örökkévalóság közötti folytonosságnak a jelentőségét: életbevágó ez a fajta megértés, felismerés egy közösség fennmaradása számára.

Călin Dan

Amsterdam, 2013 szeptember

A NYOMOK 50 egyéni tárlat megnyitóján elhangzott szöveg. Aradi Művészeti Múzeum, 2013. 05. 31., 18 óra
George Lecca - Baráti eszmecserék
A párbeszédet két találkozással indítanám.

Az elsőre a ’80-as évek Bukarestjében került sor. Szobrászművész barátom, Napo (Napoleon Tiron) ajánlotta, hogy sétáljunk el a Hanul cu Tei-hez, tekintsük meg a Művészeti Akadémia ösztöndíjasainak kiállítását.

„Nézd meg figyelmesen ezt a szobrot, és jegyezd meg a nevet, nagy művész lesz belőle” – súgja bizalmasan a fülembe Napo, és én szófogadóan följegyeztem a nevet: Vlad Aurel.

A második találkozás: nem sok idő múltán Péterrel (Jecza Péter szobrászművész) meglátogatjuk Arad központjában, a művészeti galériában a Maros-parti város képzőművészeinek közös tárlatát. Péter, aki egyébként fukarkodik a dicséretekkel, a jászvásári egyetem fiatal növendékének, Kocsis Rudolfnak a munkáira hívja fel a figyelmemet, kiemelve tehetségét, illetve mesterségbeli tudását. Újból feljegyzem a nevet, mivel megragadott a szobrok kiállításának szokatlan módja; munkáit lapos, a padlónál alig magasabb talapzatra állította ki, fekvő helyzetben, ami csak felülről lefelé irányuló nézőpontot tett lehetővé, de még inkább az alkotások több színben való megmunkálásából adódó archaikus kisugárzása. A feljegyzett nevet nem felejtve kerestem az alkalmat, hogy minél hamarabb találkozhassam a fiatal szobrászművésszel.

Első találkozásunkat emlékezetessé teszi a kiállításon látott munka megvásárlása…

Évek múltak el azóta, újbóli találkozások következtek, hosszú beszélgetések, egyesek éjszakába nyúlóak, közös kiállítások és nyomtatványok tervei, megosztott álmodozások, valamennyi bőségesen meglocsolva a házigazda borával.

A megkezdett párbeszéd olykor-olykor megszakadt gyakori utazásaim miatt, de minden találkozás alkalmával folytatódott, nem érzékelve az időközönkénti szüneteket… Így hát…újabb pohár, újabb terv és egy újabb… Isten éltessen!

George Lecca

Markt Schwaben, 2013 szeptember
Alexandra Titu - Kritikai kommentár
A szobrászt - a tömeg és az anyag konkrét térbeli valóságkénti kiaknázásának más területeivel szemben – a műtárgy és a sorozatban gyártott használati tárgy közötti határok és identitások feloldása esztétikájának összefüggés-rendszerében ez a művészi mű nem/közeg foglalkoztatja, amely csak jelentés-pótlással illeszthető az esztétikai tapasztalatba. A 90-as években (XX. század) fából – lényegéből eredően hagyományos anyagból – terjedelmes alkotás-sorozatot szentelt, bizonyos banális tárgyak megjelenítésének, ábrázolásának, mintegy összetett, csattanós iróniával válaszolva a ready-made-hez folyamodó tárgydekonstrukció duchampi esztétikájára. A legfrissebb alkotások a tárgyiasított, mértani redukciókkal újrafogalmazott és jelképes célzatú emberi testre utalnak. Az egyetemes jelképiség tárházából idézett elemek – a Nap, a szem – kormányozzák a jelzés-rendszert, helyreállítva a kapcsolatot a purista formalizmus öntörvényű feszültségein túli többletjelentéses mezőkkel. Programja, akár parodizáló-utánzó ábrázolással, akár elvonatkoztató jelképi kisebbítéssel, tömörítéssel él, polemizáló.

Online Enciklopédia „A román szobrászat egy évszázada”, 2013.
Irina Cărăbaş
A szobrászathoz való viszonyulás két típusa fedezhető fel K.R.-nál: egyik hagyományos értelméhez áll közelebb – a köztéri emlékművekben – és a másik, amely a tárgyteremtéshez és a ready-made-hez kötődik. Egyidejűleg bontakoznak ki ezek, s némelykor józan higgadtsággal szembesítetnek. A második koherensen elsőször az 1997-es Nyomok kiállításban mutatkozott meg, fejeződött ki. A nagyapa személyes idő megviselte és test formálta, aprólékosan úgy fába transzponált, hogy az anyag, a szobor és a hivatkozási alap közötti különbségek eltűntek, tárgyainak gyűjteményéből állott. Az eredeti és a másolat, a művészet és az artefaktum, a művészet és a valóság közötti viszony kérdése vetődött fel, került terítékre. Folytatta ugyanakkor még az 1990 évek elejétől, a identitással és a személyes múlttal szembeni magatartással kapcsolatos művészi projektekben megtestesült foglalatosságait is. Művészi pályáját attól fogva ugyancsak fából, amely K.R. kedvelt anyaga, készített ál-read-made-jei mérföldkövezik. De stratégia-váltásról is szó van, mert ezek a tárgyak nem azért készültek, hogy a valóság illúzióját keltsék, hanem éppen ellenkezőleg, a kiábrándítás céljából. Gyakorta egy-egy olyan elemet tartalmaznak, amely művi műtárgy természetűket jelezze, elárulja (Pl. Táska V, 2004, egy facsat és egy másik „valóságos”, fémből). Más munkáknak, mint a Dobozok ciklus darabjainak, befagyasztott, felfüggesztett vagy ellehetetlenített a funkcionalitásuk. Mások teljesen kizárják a viszonyítási alapul szolgáló tárgyat, megőrizik ellenben a tárgyiság tulajdonságait, jegyeit. Amikor a torzóvá redukált emberi test megjelenik, azzal a tárgyakhoz – amelyekhez egyes esetekben ténylegesen hozzácsatolódik –, hasonlatosan bánik. A mindenfajta kategóriájú tárgyak előállításában és készre dolgozásában a fa anyagiságához diszkréten a homok és a bőr is hozzáadódik.

Irina Cărăbaş

DICŢIONARUL SCULPTORILOR DIN ROMÂNIA SECOLELE IX-XX, Vol II, Lit. H-Z, Ed. Academiei Române, Bucureşti, 2012 p.77, 78, 79
Ileana Pintilie - Amprente / Lenyomatok
Első rátekintésre Kocsis Rudolf plasztikája megtéveszthet a választékos, jól csiszolt formák és a tömegek harmóniája által. Úgy tűnhet, hogy a művészt túlzottan foglalkoztatja a tökéletességnek ez a módozata, amelyet szinte változatlanul alkalmaz munkáiban, az utóbbi időben.

De aki közelebbről ismeri az alkotási folyamatát, annak nyilvánvaló a művészi koncepció. A művész nem a természetből indul ki, hogy azt különböző anyagokban újraalkotva kellemes látványt hozzon létre, hanem elsősorban a tárgy – szobor viszonylat foglalkoztatja.

Kocsis Rudolf egész sor valóságos tárgyhoz vonzódik – elhunyt nagyapja falusi ruházatának darabjaihoz –, amelyek egy letűnt lét relikviáiként jelennek meg, őrzik a hosszú bennük lét, valamint a most hiányzó testiség lenyomatát. A művész megfigyelésében a tárgyak felszínén észlelhető emberi „érintések” valamiféle „patinaként” tűnnek fel. Párban, egymás mellé állítja ki a nagyapja bőrcipőjét egy vörös talapzaton és a fából gondosan kifaragott mását, ugyanígy kalapját, mellényét, bőrövét vagy esőernyőjét.

Ekképpen a valós tárgy és a szobor-tárgy viszonylat összetettebbé válik, a művész plasztikai gondolkodását domborítva ki.

Alkotási folyamatában a művész párbeszédet alakít ki a kétféle típusú tárgy között, arra ösztönözve a nézőt, hogy elemezze és felmérje viszonyulásukat, hogy befogadja a ready-made tárgyat annak plasztikai megjelenítésével együtt. Személyesen kísérletezik ezeknek a tárgyaknak a kifejező erejével és változó viszonyulásaival, amelyek a tárgyak szándékos széttöréséből és egy új szoborban való összerakásából adódnak.

Ebből a kísérletből egész sor szobor született, amelyekből aztán kifejlődtek a Táska főcímet viselő alkotások.

Ugyanazokból a nyomokból és emberi lenyomatokból, amelyek a tárgyak egyediségét hozzák létre, ihletődött szobor-sor a kiterveltség magas fokát éri el. Egyfajta túlzott realitás-érzékből tárgyak szabályos, elvont, irreális, formát öltenek, amelyeket csupán egy kis részlet egyediesít vagy jelzi az emberi jelenlétet, egy valóságos csat vagy bőrfogantyú beillesztésébe sűrítetten.

Kocsis Rudolf szobrászi merengései elvezetnek az archaikus formákhoz is, amelyek nem néprajzi eredetűek, csupán az idő nyomait viselik magukon. A szobrok régi építményeket juttatnak eszünkbe, templomokat vagy különböző szentélyeket, amelyek rendeltetése alig sejthető. Ezek a szobrok egyszerű és monumentális alakot öltenek, csiszoltak, mintha a hosszú használat tette volna olyanokká. A szobrász egy olyan műveltség-régióhoz tartozik, amelyben a fa használata hosszú hagyományra tekint vissza, alapvető antropológiai formák alakítója, amelyekhez a művész mindig vonzódott.

A szobor és egy lehetséges építmény közötti viszonyulás ez esetben az emberi dimenzióból – hajlékból, ereklyetartóból vagy szarkofágból – indul ki, a benne tartózkodás elsődleges alapeleméből sarjadtan az elmélyült szemlélődés modelljévé válnak. Egy-egy emberi körvonal lenyomata, lebontva vagy átalakítva „építménnyé” a Részletek sorozatból őrződött meg, ahol mint üres formákat – a testek hajlékát – páncéllá, sisakká formálva vagy antropomorf struktúraként találjuk. A formák aszkézise lelhető fel; egy modellből (emberi alak) kiindulva, attól eltávolodva, absztrakt formákat teremt, meghagyva a genezis leolvashatóságát.

Ettől az első szintézistől fokozatosan jut el a művész a monumentális formákig, a lehetséges hajlékokig, a mauzóleum típusú szent helyig vagy templomig a Kontrasztok sorozatból. A finoman csiszolt felületek váltakoznak a faragott vagy érdes, homokkal kezelt felületekig; a fa párosítása a bronzzal, vagy a rézrozsdára emlékeztető zöld patina alkalmazása, megannyi részlet, amelyek a múltat idéző értékes árnyalatok sorát gyarapítják. A fém vagy más anyagok beillesztése (homok, festékszemcsék) a patina szerepében, az emberi „érintést” vagy „lenyomatot” sugallják.

A szobrok megfelelői a rajzok – sebtében készült újszerű bemaratások – a feloszlott testek darabjairól, amelyeket abban a folyamatban ragad meg, amikor az emberiből szimbólummá vagy jellé lényegülnek át. A testek metamorfózisa szerkezetekké vezet el az egyes fontos tengelyek átalakításához vektorokká, amelyek behatárolják a teret tengelymetszetekbe, teremmé vagy éppen lakóhellyé.

Bár viszonylag kisméretekkel dolgozik, Kocsis Rudolf szobrai magukban hordozzák a monumentálist. Ezek a szobrok hatalmas és titokzatos épületek terveinek tűnnek, szakrális terek makettjeinek, amelyek alapjául emberi testek szolgálnak. Ezért foglal el kiváltságos helyet a szobrászat és az építészet viszonya, és az első elem – a szobor – csak egy lépcsőfoknak tűnik egy utólagos megvalósításhoz. Mind a szobor, mind az építmény a néző számára lakható térnek tűnik, míg az épület a „belső lakhatást”, addig a szobrászat „a kintit, a külsőt” jelképezi, meghatározva és elhatárolva a teret. Mindkettőben fellelhető az emberi lépték; ez az elem szolgál a két mintaszerű entitás összetartó erejéül.

Kocsis Rudolf kisplasztikája újra meghatározza az emberi teret, amelyben a méretek és az anyag melegsége – a fáé – láthatóan ezt a célt szolgálják. Szobrainak szimbolikus töltete van, a kulturális üzenetet hordozó jel közvetíti az időn átívelve a középkori vagy a keleti művészetre emlékeztető formákat és építészeti elemeket.

Ekképpen Kocsis Rudolf szobrászata válasz egyfajta jogos emberi igényre, a fő és tartós értékei által, amelyek hitelesítik és legitimálják, és megóvják az egymást követő frivol modellek komolytalanságától. Ezzel az irányultságával a művész közel kerül a klasszikussá vált példához, alkotásaiba kulturális formaelemeket olvasztó Ovidiu Maitec szobrászatához, ugyanakkor tárgy-szobrászatában megőrzi saját kutatói és kísérletezői kíváncsiságát és készségét is.

Amprente/Lenyomatok egyéni tárlat katalógusa, Calina Galéria –Timişoara/Temesvár, 2007
Judit Angel - NYOMOK (catalog, 1997)
Kocsis Rudolf újrafogalmaz és megoldást ajánl. Ujragogalmaz kúlturális hovatartozást, identitást, egy bizonyos életmódot. A kiindulási és viszonyítási pont: a szülőfalu. Ez Kocsis Rudolf művészeti programjának még 1991-ben elindított alapgondolata. Míg a „Giccs megmentése” című ciklusban a falusi közösség esztétikai és morális normája a vonatkoztatás általános formában történik, a „Nyomok” címűsorozatban ugyanerre a kérdésre már sokkal személyesebb a válasz. A tárgyaknak több jelentése van, amelyeknek újrafogalmazása egy átfogó konceptuális gondolatsor eredménye, mely nem más, mint a művész önazonosságára saját helyének meghatározására adott válasz.

NYOMOK. A nagyapa ruhatárának darabjai – a személyes, társadalmi és kulturális identitás hordozói – a művészi alkotás elemeivé válnak. Románia egy nyugati pontjából, falusi környezetből származnak, ahol természetszerűleg több etnikum él együtt. Így ezek a ruhadarabok egy sajátos életstílus megjelenítői. A ruha mint az emberi test külső burka, annak formáinak „tartálya”, sajátos funkciójánál fogva egy igen erős kifejezőerővel bír, magába sűrítve viselőjének egy bizonyos élet szakaszát, ami azonos azzal az intervallummal, amíg ezeket hordták / koptatták. Ugyanakkor a nagyapa és ruhái egy olyan múltidőnek a megjelenítői, amelynek jellemzői a nyugalom, biztonság és hagyománytisztelet. Jelenidőben ugyanez a falusi közeg viszont egy felbomlófélben lévő világ, amelyben egy új rend normái még nem jelentek meg. Így létezik egy törés az élő jelen és a konzervált múlt között, amelyel a művész szembeszáll és megoldást ajánl: a folytonosság alternatíváját. A geneológia egyfelöl, másfelől az erkölcsi és művészi hagyomány sínpár, amin az alkotási folyamat keresztező mozgásban és kettös kapcsolatban van.

JELENTÉSÁTVITEL. A jelen esetben a dolgok újrafogalmazásának és a jelentések átvitelének a mindennapokból a művészetbe, a múltból a jelenbe vagyunk tanúi. Ebben a világban az egyetlen reális elem a nagyapa görbebotja, ami a jelentések átvitelében úgy működik, mint egy elektronikus jelvevő / relé. A boton végbevitt utólagos színintervenció is kvázi – tautológikus jelentéssel bír. Maga a művészi gesztus is önmeghatározó, mint a bot jelentésében végbevitt külső beavatkozás. A görbebot mintegy megnyitja és be is zárja az ujrafogalmazott / kiálított dolgok sorozatát, amelyben nem annyira a tárgyi aspektus a fontos hanem inkább az „átültetés”, a szobrászi munka folyamata. A fa megmunkálása, faragása egy lassú, új formát létrehozó alapos és konstruktív munkafolyamat. Így a tárgyak anyagszerűségének visszaadása közepette felidéződik egy letünt világ esztétikai és morális tartása.

ÉLŐ SZOBOR. A fában megfaragott merev ruháknak mintegy ellentéteként jelenik meg az élő művészi gesztus, amelyben a művész – unoka magára veszi a nagyapa ruháit. Ezzel mintegy azonosul azzal a világgal, azzal az értékrendszerrel, amit a nagyapa jelentett. Aruhák és családi tárgyak ugyanazok, a tartalmuk változik, új jelentést kapnak, mert ez esetben az élet üzen a művészetnek. Az egész művészi folyamatban maga az élet megyát a művészetbe, melynek célja egy transzesztétikus világ érvényre hozatala.
Pavel Şuşară - A giccs visszanyerése
„Az utolsó öt esztendőben, a művészeti galériák egy első pillantásra lehetetlen folyamaton mentek keresztül, megfogyatkozva szaporodtak meg vagy másképp szólva, a művészettel kacérkodó terek számának növekedése semmiképp sem lelhető fel a tárlatok minőségében, a programok szigorúságában, a kinyilvánított vagy magától értetődő kritikai ítéletek szakszerűségében, amelyeknek bármely a közönséghez intézett kihívást meg kell előzniük és kísérniük kell. A bukaresti galériák tömkelegéből valójában csupán csak néhánynak sikerült érvényesülnie és érvényesítenie egyfajta egyéni gondolkodási módot a kortárs román művészetről, hogy kiépítse saját programját, hogy következetesen egy bizonyos eszmét karoljon fel és támogasson. Ezek, esetleges sorrendben, az Emelet Galéria, a Katakomba Galéria, a Galla Galéria, a legfiatalabb közöttük, és a bukaresti Magyar Kulturális Központ. Ha a többi a galériára már többször is hivatkoztam, a Magyar Kulturális Központról nem szóltam még, épp annak a különleges és komplex helynek okán, amelyet a bukaresti művészeti életben elfoglal, várva a pillanatot, amikor azt kimerítően tehetem meg. Habár eddigi kiállításainak mindegyike alkalmat kínálhatott volna erre, a nagy, átfogó erejű visszapillantás megkönnyíti egy irányvétel azonosítását, egy program nyomon követését, egy tagolt megnyilatkozási mód észlelését. S a Magyar Kulturális Központ, kiállítási tevékenysége által, amely csupán csak egyetlen szelete egy sokkalta változatosabbnak, lefedett – és lefed továbbra is – egy olyan területet, amelyen művészeti életünkben sok hézaggal, kihagyással nyilvánult meg, nevezetesen az alternatív kifejezésmódok és nyelvezetekét, a kísérletezését és a nem konvencionális gesztusokét. Az utóbbi években csoportos és egyéni tárlatokat szerveztek itt, festészeti, szobrászati, grafikai és iparművészeti alkotásokat állítottak ki, akciók és performanszok mentek végbe, vitákat gerjesztő eszmék röppentek fel. Közös tárlatokban találkoztak a román és magyar művészek vagy egyéni kiállításaik egymást követték, de a Magyar Kulturális Központ a párbeszédet és a találkozást sohasem változtatta többé mint, amik valójában, vagyis a kommunikáció természetes formái, amelyek híjával vannak bármifajta hivalkodásnak vagy alattomos propagandisztikus szándékoknak. Ami megfigyelhető volt, az mindenek előtt a részvételek hitelessége, a kikérdezés állapotának folytonossága, annak a dölyfös pökhendiség-féleségnek a tökéletes hiánya, amely a végleges dolgokat állandóan nyomon kíséri. Különben a Magyar Kulturális Központban (és az általa) rendezett művészeti rendezvényekből egyfajta szkeptikus levegő, józan kétértelműség és talán a viszonylagosság hallgatólagos érzése mindig elősejlett. Mindezek erőfeszítés nélkül megfigyelhetők a legutolsó itt megnyitott és Kocsis Rudolf alkotóművész kézjegyét viselő tárlaton is. A giccs visszanyerése címet viselve a kiállítás ennek éltető formái közül határozottan kettőre támaszkodik: a vásári giccsre, annak regényes és álmetafizikus tájfestészetével – általában téli képeket vagy az éjszakába vesző, foszforeszkáló ablakok megvilágította házikókat jelenítve meg és a házi giccsre, a könnyeztetően vagy patetikusan megrajzolt, majd azokra a vászon falvédőkre, amelyek az előtereket, hálószobákat és konyhákat benépesítik, kivarrt képeket. Sok iróniával, de leplezetlen gyöngédséggel folyamodik ezekhez Kocsis Rudolf. Holmi félkész termékekként viszonyulva hozzájuk, birtokba veszi ezeket a mintákat, s egyidejűleg elfogadtatja, szakralizálja és exorcizálja őket. Tulajdon beavatkozásai révén újradimenzionálja azokat, de teljes érzelmi töltetüket megtartva jó hírüket is kelti. A nosztalgikus háziasszony, a juhoktól körülvett pásztor, a családi jelenetek, a lábas előtti bölcselkedés és megszámlálhatatlan más tárgy semmit sem veszítenek eredeti állapotukból, hanem, épp ellenkezőleg meredekebben, éppenséggel a groteszk pereméig toltan kerülnek a szemlélő elé.

A vakrámára jól kifeszítetten, ami mélységet ad a vászonnak, keret hatást teremt, a falvédők kilépnek valahogyan az otthoniasság közegéből és egy más konvenció területére hatolnak: a magasabb jelkép-állapotú képére, a festményére. A nyers szín, az ecsetvonások önkéntelensége és a pasztaréteg vastagsága új életet kölcsönöznek a törékeny figuratív varrottasoknak, míg a képet kísérő, a vakrámára feszített falvédők területén széttagolt és elosztott szövegek, a spontaneitás, a kompozíciós mozgalmasság, a kidolgozás lázának illúzióját érvényesítik. Különös módon, ezekben a képekben a hamis a hitelessel, a romlottság az ártatlansággal él együtt: az állapotok, az átélések, az érzelmek egyszerű mimetizmusok, vacak regényes fölforrósodások, de a látvány, az allegorikus szerkezet és a tulajdonképpeni megvalósítás megható hitelességet kölcsönöz nekik. Amelyet egyébként a festő kiaknáz és éppenséggel ki is terjeszt, minden egyes alkotást megkettőzve egy nőszemély, aki feltételezhetően a falvédő szerzője, fénykép-arcmásával. A többi meg özönnyi mozgékonyság, irónia és önirónia, plasztikai közhelyek és szónoki szólamok „Mond lelkem, mid fáj, szívecskéd a szerelemért ég?” típusúak. S mindezeket a nevetségességtől megváltja vállalásuk és észrevétlen közelítésük a valóságos művészi meditáció felé.

România Literară – Képzőművészeti Krónika, 1995